Béla most éppen egy ismerőséről mesél. Szerencsétlennek szívrohama volt, a gyors orvosi segítség mentette meg az életét. A gyógyulás útján azonban történt egy kis malőr.
Az intenzív osztályon lélegeztető gépre kapcsolták, az eszköz a különböző szintű és ütemű légzést könnyíti, a szervezetben zajló folyamatok ellenőrzésére, a testére vezetékeket kötöttek, szenzor padot, kapcsolódó monitorokat, olyanokat, mint egy kis televízió képernyője. These help to monitor closely several important functions such as: Ezekkel testének számos fontos funkcióját figyelemmel kísérik. Például a szív elektromos működését (EKG), a pulzusszámát, a levegő áramlását a tüdőbe, a vérnyomást és a vér áramlását, a vénák nyomását (úgynevezett centrális vénás nyomás), az oxigén mennyiségét a vérben, a testhőmérsékletet stb. Az ellenőrző berendezés a testi funkciók minden apró változását követi, ha kell, riasztja az intenzív orvosok, ápolók hadát, amikor a beteg életfunkciói veszélyes szintre emelkednek vagy csökkennek.
Volt ott még számos gép, karjaiban infúzió csepegett, mozdulni sem tudott, de nem is akart ebben a helyzetben. Kényszerfekhelyén nagyon elanyátlanodva, elveszettként feküdt.
Miközben hallgatta a gépek surrogó, brummogó, csiripelő hangjait, átgondolta az egész életét. Volt, amit megbánt, hogy megtett, sokakra viszont legalább magában büszke lett. Igen, tehetett volna másként is, jobban, rosszabbul, csomó dolgot kihagyva, stressz, milliónyi feszültség nélkül…, vitte volna kevesebbre az életben, talán akkor most itt nem haldokolna… Gondolatban átvillant rajta az a néhány nő, aki megfordult a karjai között. Meg persze a feleségével eltöltött húszesztendőnyi se vele, se nélküle kapcsolata. Hányszor kívánták egymást a pokolba, de az biztos, hogy helyszínül egyikük sem az intenzív osztályt jelölte meg a másiknak… Legalább itt kiterítve, csövekkel a szájában és a testében ismerje el, hogy voltak szép napjaik is, meg hát a gyerekeik se maradjanak ki a történetből. Az a két csodás kisbaba, totyogók, csacsogók, iskolát kínlódók, átkozott kamaszok, az életbe több-kevesebb sikerrel beilleszkedők. A lelkét kidolgozta értük, soha nem kapott köszönetet tőlük. A munkahelyén megbecsülték, de tudását nem tisztelték és ez mindig emésztette. Ahogy korosodott, azt hitte a raglétrán tekintélyparancsoló magasságig juthat. Tévedett, mostanában a 30 éves is lassacskán öregnek számít, nemhogy egy deresedő hajú ötvenes. Hihetetlen stresszben él, s reméli él majd még sokáig…
Nos, éppen itt tartott, amikor a monitor hangja, a csaknem egyenletesen pulzáló surrogásból a fülnek kellemetlen sípolássá, visítássá változott. Amennyire fogyó ereje, meg a benne lévő csövek engedték hátrafordult, hogy megnézze a zaj okát. A borzalmas hang mellé, elképesztő látvány jelent meg. A szinuszgörbe helyett kiegyenesedő, egyetlen csíkot látott a monitoron. Olyat, amelyet csak egy épp elhalálozott embernél produkál az efféle készülék. „Úristen! Meghaltam…” – konstatálta, majd eszébe jutott, hogy ha a túlvilágon lenne, nem érezne fájdalmakat. Vagy mégis, lehetséges? De ilyesmiről soha nem olvasott még. „Végem van, otthagytam a földi poklot, de nem jobb a másvilági sem, minden tárgy, hang, kiszolgáltatott testem változatlan maradt…” – kesergett.
Az intenzíves nővérnél is jelzett a műszer, rohanva érkezett az orvossal együtt. Nézték, vizsgálták mi történhetett. Szerencsére csak a műszer romlott el, a páciens állapota kicsit már javul is. Rögvest lecseréltették a meghibásodott, halált jelző berendezést.
Az ágyban fekvő próbálta összeszedni magát. Végigvágtázott a bölcsis kortól egészen az intenzív osztálybeli ágyáig. A több mint félévszázados létét néhány másodpercbe foglalta. Az egyenleg unalmas, mégis hajszás múltat takart, kevés örömmel, sok-sok boldogtalansággal megtűzdelve. A végén persze nagy fogadkozással zárult a leltár, ha egyszer kikerül onnan, minden másképpen lesz, annyi szent!
Térjünk vissza a kerti partihoz, ahol az iménti történeten csámcsogunk, kacarászunk egy jó darabig. De ezúttal a korábbiaknál csendesebb a zaj, kínos a feszengés. Szerencsétlen ismeretlen, mit élhetett át a sípoló hangot hallván, milyen halálfélelme lehetett? Ezen rágódunk valamennyien.
Most már az ágyba készülődöm, de képtelen vagyok megszabadulni a fülemet bántó sípoló hangtól, a szituációtól. Hasonló helyzetben mit tennék, mit élnék meg? Mi a teendőm, ha hallom az intenzíven az elmúlásomat jelző éles egyenletes sípolást….? A történettől képtelen vagyok szabadulni, lenyom, agyonnyom, fojtogat, mindennapjaimat torzítja. Piszkosul szorongok… Mi van, ha az intenzíven fekszem majd, hiszen nem jó a szívem, a vérnyomásom és különben is. A falon viszont a következő szöveggel ott egy tábla: ”A hosszú sípszó után már ne hagyjon üzenetet!”
Juj! Szerencsére nincs ilyen tábla, szerencsére nem tartok még itt, de a történet kitölti minden pórusomat. Bár tudom, a vég elkerülhetetlen, szeretném azt minél messzebbre eltolni, a sípoló hangot magam is meghallani, mert akkor tudhatom, nem az életemmel, a technikával van baj…
Krasznai Éva
NBC-2011-08-16