Kiderült, hogy 3 és fél éve szedi a szorongáscsökkentőt. Kérdeztem, hogy eredetileg mi volt a szorongás oka. Egy ideig beszélt az életproblémákról, majd váratlanul kimondta, hogy 3 és fél éve hagyta abba az ivást. Akkor állította be a pszichiáter a gyógyszerre és azóta teljesen absztinens. Azt is elmondta, hogy korábban már volt egy 7 éves absztinens időszaka, de visszaesett, ahogy az első üveg sört megitta. Felesége elvált tőle, ezt követően lett újra absztinens. Élete rendbejött, munkát talált, de nagyon félt az ismételt visszaeséstől, ezért fordult pszichiáterhez és a javasolt szorongáscsökkentő kiválóan bevált, nem volt alkohol éhsége és a gyógyszer dózisát is szinte a minimálisra sikerült csökkentenie. Most arra gondol, hogy végleg abba lehetne hagyni. Javasoltam, hogy várjunk még ezzel, mert ha most jól működik az élete, akkor nem biztos, hogy ez a lépés most a megfelelő.
Már felállt, hogy menni készül, amikor megkérdeztem, hogy mi az a tényező, ami az absztinencia vállalását ennyire megkönnyítette. Arra gondoltam, hogy tanult a korábbi tapasztalataiból és tudja, hogy komoly ivóknál az absztinenciának az élet végéig kell tartania, mert az idegrendszer emlékszik és az első ivásnál újra aktiválódik a függőség. Kiderült, hogy ezt nem is tudja, ő úgy érzi, hogy az új házassága annyira jó, hogy emiatt nem gondol az ivásra. Kíváncsian megkérdeztem, hogy miben más az új házassága az első házasságától.
Rám nézett és kimondott valami nagyon fontosat: "tudja mi nagyon jól élünk és a feleségem teljesen rám bízta, hogy iszom-e, vagy sem. Ez szabadított fel. Hiszen, ha szabadon választhatok, akkor sokkal könnyebb a nem ivást választani”.
Csodáltam a feleségét, hiszen őt az ösztönei, a valódi szeretete késztette arra, hogy ne menjen bele a szokásos alkoholista játszmába. Ez a teljes elfogadás, a döntési szabadság visszaadása olyan erkölcsi erőt adott a kliens számára, hogy úgy érezte, ilyen partner életét nem szabad megkeseríteni az ivással.
A történet nagyon tanulságos. Ha valaki úgy szereti a másikat, hogy lemond a kontroll gyakorlásáról, akkor ezzel szabaddá teszi és kliensem számára ez a játszmamentes intimitás tette lehetővé önmaga felszabadítását az alkoholtól.
Üdvözlettel: dr. Lajtavári László
NBC-2011-09-17
Egy 49 éves férfi keresett meg azzal, hogy írjam fel számára az évek óta szedett szorongáscsökkentő gyógyszerét. A klienst nem én kezeltem korábban, de annyira szorongásmentes összkép benyomását keltette, hogy megkértem, beszéljünk erről többet.
Szóljon Ön is hozzá:
A hozzászólások csak előzetes moderáció után kerülnek ki az oldalra.
Még nem érkezett hozzászólás.