Zsuzsi a második babájával állapotos. Gömbölyödik már. Igaz, egyelőre csak kicsit, de a hátralévő hónapok alatt a pocakja biztosan megháromszorozódik. A kismama persze türelmetlen. Szeretné a jövevény nemét tudni, de mindenekelőtt azért imádkozik, hogy az utód egészséges legyen, és egyáltalán olyan jó volna az egészet időben, szépen, gyorsan, minél kisebb fájdalommal letudni.

Első gyermeke, a másféléves Andris, gyanútlanul téblábol a mamája mellett-körül, neki még nem mond semmit, hogy „Nézd Mütyike! A mama pocijában itt van a kistestvér!” Zsuzsinak éppen elég fárasztó az örökmozgó fiacskája, egyetlen percre sem hagyhatja magára. Hol ide, hol oda bújik, mindent megfog, megkóstol., A mama lót-fut, fárad, és időnként türelmét veszíti ebben a folytonos mobilitásban.

Éjszaka rosszul alszik. Lesi a másik szobában szuszogó Mütyi minden lélegzetét, szorong, hogy vajon nem lép-e rosszat a fiú nevelésében, mit hagyjon rá, mit tiltson, mi lesz, ha egy szúnyog megcsípi, ha.., ha…, ha…? A kételyek, a bizonytalanság vég nélkül sorolható lenne.

Már most aggódik, képes lesz-e egyformán szeretni a két csemetét. A környezete azt mondja, az egyikben ezt, a másikban azt imádja majd, hiszen különböző természetűek, eltérő teljesítményre lesznek képesek. Mind a kettő önmagáért, saját egyéniségéért imádható majd. A nagyobb csak jól jár, ha testvérkéje lesz, a szülői abnormális kényeztetés megoszlik a másik felé is. A pici sem egykeként nő fel, lesz egy okos, erős, védelmező bátyja. Legfeljebb, amit Andrisnak építőkockákból ma a szülők felállítanak, s a másféléves kacagva összedönt, a jövőben majd a húgocskája / öcsikéje (?) hasonlóan megsemmisít, amikor éppen annyi idős lesz, mint most ő. Verekednek is egyszer, meg békülnek, utálják, vigyázzák egymást. Ennek mértéke a szülői igazságosság függvényeként alakul majd.

Csak egy kicsit kell kibírni, hogy Mütyi tovább okosodjon, öntörvényűségét szabályozni tudja. Csak egy kicsit kell kibírni, hogy megérkezzen a várva várt következő és az ördögi körforgás ismét elkezdődjön, amit Andrissal eddig is átélt a család. Ahogy a gyermekorvos mondta: „Zsuzsi! Nyugi, nyugi! Az első hat hét nehéz, utána már csak az azt követő hatvan év!”

A szorongás a gyermekvárás, majd a gyermek mellett nem elkerülhető. Zsuzsi még nem tudja, amit mi már igen. Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. De kérem, ha egyszer ezt vállalta az ember! Viszont az úton minél kisebb stresszel végig kell menni! A gyerek kiváltotta stressz mértékéért pedig nagyban a szülők a felelősek. Nem árt ez időben tudni.

 

Klári

 

NBC-2011-09-02